
Jegyei
A kuvik bagoly kis termetű, jó öklömnyi madár, szárnyfesztávolsága kb. 50 cm. Gyakran napközben is látni. Ha izgatott, rugózik és hajlong. Napközben hullámvonalban, éjszaka egyenes irányban repül, közvetlenül a talaj fölött. A kiemelkedő pontokra mindig alulról, meredeken száll fel.
Élőhelye
A kuvik bagoly a sivatagtól az északi tűlevelű erdőöv határáig mindenütt előfordul, (félsivatag, sztyep, kultúrtáj, gyümölcsös), de egyedszáma észak felé gyorsan csökken Többnyire az emberi lakóhelyek környékén él, hazánkban az alföldi tanyák, juhhodályok jellemző madara. Nagyon veszélyezteti az autóforgalom.
Szaporodása
A kuvik bagoly párok életük végéig együtt és megszokott revírjükben maradnak. A költőhelyet is több éven át használják. Ez mindig valami üreg, harkályodú, sziklarepedés, de gyakran megtelepszik a romokban, kútaknában, pajtában, hodályban, ritkán használt épületben, sőt földi üregekben is. Utóbbit a hasonló élőhelyen is előforduló búbosbanka és szalakóta is elfoglalja. A márciusi, áprilisi nászidőszakban a kuvik sokat kiáltozik. Annyiféle hangja van, hogy mindig meglepődünk , amikor a madarat meglátjuk. A párzási időben hallatott hangok zöme azonban lassú, átható, trillázó kiáltás.
Tojásait április végén vagy május elején, délen néha korábban rakja le. Pótköltés is lehetséges. A kotlási idő 28 nap. A tojó egyedül ül, a hím eteti, és ha szerencsés volt a vadászat, még tartalékot is hord a költőüregbe. A fiókák kb. egyforma nagyok, a kuvik tehát, eltérően a többi bagolytól, csak az utolsó tojás lerakása után kezd kotlani. A tojó olyan szívósan ül a tojásokon, hogy akár kézzel is meg lehet érinteni. A fiatalok kb. egy hónapig maradnak az odúban, és általában július elején repülnek ki. Augusztusban már önállóak, és elhagyják szüleik revírjét.
Tápláléka
A kuvik bagoly nyáron főképpen rovarokat, de rágcsálókat és madarakat is fog. Nappal szinte kizárólag rovarokra vadászik, a sötétben az ilyenkor vaksin üldögélő pacsirtát vagy az éjszaka mozgó egeret és pockot ejti zsákmányul. A fogott prédát nem tépi szét, hanem egészben nyeli le. Merész és harca mindig kész madár, megtámadja a patkányt, sőt a menyétet is. Költőhelyét megvédi a macska ellen, de tehetetlen a nyesttel szemben, amely gyakran a tojásain öli meg a kotló tojót. A kuvik megszokott tanyahelyéhez erősen ragaszkodik, ezért a téli időszak nélkülözései erősen érintik. Ilyenkor apró madarakat, hazánkban főként verebet zsákmányol. Elfoglalja a számára kihelyezett mesterséges fészekodút. Fontos követelmény, hogy a nyest ellen védve legyen.
Képek
[nggallery id = 108]
Videó a kuvik bagolyról
Hallgasd meg a kuvik hangját is!
🌿 Könyvajánló
Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖





