Barion Pixel

Szürke gém

Jegyei

A szürke gém (Ardea cinerea) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gémfélék (Ardeidae) családjába tartozó nagyméretű gázlómadár. Népies nevei: kék gém, daru gém, fosógém, vasgém.
Röpte közben feltartott feje, S alakban behajtott nyaka és hátranyújtott lába a gémfélék jellemzője. Repülése lassú, nehézkes. Jellegzetes hangja az érdes, recsegő „kraank” kiáltás. Fészkelőhelyén olykor csőrét csattogtatva ad hangot.

Élőhelye

Eurázsia és Dél-Afrika nagy részén előfordul, Európa legelterjedtebb gémféléje. A szürke gém részben vonuló madár. Az észak-európai – és részben a közép-európai – állomány télire Afrikába, a Szaharától délre eső vidékre vonul. Viszonylag későn indul, és korán érkezik: Magyarországon február és október között figyelhetjük meg; igaz, az állomány egy része itt tölti a telet.
A szürke gém magyarországi állománya mintegy 2500–3500 fészkelő párra tehető, és stabilnak minősül. Elsősorban a Tisza-tó és a felső-Tisza vidékén gyakori, de majdnem minden vizünk mellett előfordul. A Dunántúli- és az Északi-középhegységben a legkisebb az állomány sűrűsége.

Szaporodása

A szürke gém telepeken fészkel, melyek általában ártéri erdőkben, fák koronájában jönnek létre, de olykor nádasokban vagy sziklákon. A telepeken minden hímnek megvan a maga revírje, területe a jövendő fészek körül, amit hevesen védelmez a többi hímmel szemben. Amíg párra nem akad, a hím hangos kiáltásokat hallat, tojó közeledtére pedig nyomban pózolni kezd: nyakát kinyújtja, csőrét az égnek emeli. Ha a tojó közeledik, a hím lehajtja fejét, és csattogtatja a csőrét.

A pár fészke alapvetően gallyakból, nádszálakból készül. Évente csak egyszer költ, és enyhébb időben akár már február végén megkezdődhet tojásrakás, azonban erre rendszerint csak márciusban kerül sor. A 55–64-szer 40–46 milliméteres tojásokat nem egyszerre rakja le a tojó, így a 4–5 fióka kisebb időeltolódással kel ki. Táplálékban szegény években előfordul, hogy csak az idősebb utódokat nevelik fel szüleik, a gyengébbek pedig elpusztulnak.

A költésben mindkét szülő részt vesz mintegy 24–25 napon keresztül, majd a kirepülésig tartó 42–55 napon át a hím és a tojó közösen táplálja az utódokat a begyükből visszaöklendezett táplálékkal.

Tápláléka

Alapvetően társas madár, bár egyedül vadászik. Élőhelyén, mocsarak, folyók, tavak partján rokonaihoz hasonlóan halakkal, kétéltűekkel, csigákkal, hüllőkkel, kisemlősökkel, rákokkal táplálkozik. Vadászati stratégiája a gyorsaságra és a kivárásra épül: mozdulatlanul áll a sekélyesben, várva az áldozatot, majd hegyes csőrével lecsap. Olykor úsznia is kell, ami nem okoz neki gondot. Táplálékkeresés közben akár 30 kilométerre is eltávolodhat pihenőhelyétől, és nem ritka, hogy táplálékban gazdag helyeken tömegesen bukkan fel. Előszeretettel dézsmálja meg a halgazdaságokat és kerti tavacskákat.

Képek

[nggallery id = 17]

Videó a szürke gémről:

Hang a szürke gémről:

🌿 Könyvajánló

Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Megnézem az ebook-ot
Őszi madármegfigyelés könyv

Őszi madármegfigyelés könyv

Megnézem az ebook-ot
Téli madáretetés e-book

Téli madáretetés

Megnézem az ebook-ot
A Madárvilág Rekordjai e-book

A Madárvilág Rekordjai

Megnézem az ebook-ot
Őszi és nyári madármegfigyelés e-book csomag

Őszi + Nyári madármegfigyelés e-book csomag

Megnézem az ebook-ot
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
Verified by MonsterInsights

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close