
Jegyei
A fácán (Phasianus colchicus) a madarak (Aves) osztályának tyúkalakúak (Galliformes) rendjébe, ezen belül a fácánfélék (Phasianidae) családjába tartozó faj.
A fácán hímjét kakasnak, nőstényét tyúknak, fiataljait csirkéknek nevezzük. A nőivarú fiatalok a jércék.
A Phasianus nem a grúziai Rioni (ókori görög nevén: Phászisz) folyóról nyerte elnevezését, a fajnévben szereplő colchicus jelző pedig Kolkhisz vidékére utal, amely szintén a Kaukázus környékén található, és amely a fácán eredeti elterjedési területének nyugati végpontja volt.
Testhossza 53-89 centiméter, szárnyfesztávolsága 70-90 centiméter, testtömege 750-1300 gramm. Nagy zajjal, de jól repül. A kakasok jellegzetessége a feltűnően hosszú, színes farok és a szem feletti fehér folt. A fácántyúkok színezete szerényebb a kakasokénál, tollazatuk fakó, nincs rikító színezetük.
Elterjedése
A fácán eredeti hazája a Kaukázustól az Amurig és Burmáig a nyílt terep volt, sok helyre betelepítették. A középkorban már Közép-Európában is meghonosodott. Betelepítették Észak-Amerikába, a Hawaii-szigetekre és Új-Zélandra is. A betelepített állományok többnyire a kb. 30 vadon élő alfaj keverékéből állnak.
Gyakori madarunk. Hazánkban élő állománya a múlt század végén még tiszta volt, de az azóta betelepített különböző alfajok (örvös, mongol stb.) következtében kevertté vált, amelyben az örvös fácán dominál.
Fészkelőhelye
A fácán tojó a fészkének mindig sűrű, bozótos, csendes helyet keres. Legtöbbször a vetésben, lucernában, a magas fűben fészkel, az összefüggő nagy erdőségeket kerüli. Rékási J. fészkét nagyobb parkokban (pl.: Pannonhalmi arborétum) is megfigyelte.
Szaporodása
Általában májusban, ritkábban április végén teljes a fészekalja. A fácán évente csak egyszer költ, de az elpusztult fészekaljat utóköltéssel pótolja.
A tojó sekély mélyedést kapar, abba alomfélét kotor, és arra rakja – általában 24-48 óránként – 12-18 tojását. Ha a tojásokat elszedik, akkor többet is tojik. Tenyésztett fácán 50-55 tojást is tud rakni. Ezeket azonban nem fészekbe, hanem a területen szétszórva rakja le. A tenyésztett tyúkok többnyire nem kezdenek kotlani.
Állománya még akkor is fennmarad, ha fiókáinak 70%-a elpusztul. A fácántyúk 14-16 tojás lerakása után kezd kotlani. A kotlási idő 22-28 nap. A fácán poligám, megfelelő az ivararánya, ha 1 hímre 4-7 nőstény jut. Ahol több a kakas, ott erősen zavarják a párzást és a kotló tyúk nyugalmát. A költésben, csibenevelésben a kakas nem vesz részt. Több tyúkkal él, de eggyel sem marad hosszabb ideig.
A fácáncsibék 25-26 napi kotlás után látnak napvilágot. Csak a megszáradásig maradnak a fészeknél, utána a tyúk vezetésével élelem után járnak. Kedvező időjárás esetén a csibék 12 nap múlva már tudnak repülni, és háromhetes korukban éjszakánként felgallyaznak, öthetes korban a fiatal kakasok átszíneződése is megindul.
A fácánnevelés kritikus pontja a tollváltás. Különösen a 3-4. és a 14-15. héten a legérzékenyebbek a fiatalok a hőmérsékletre és a vízhiányra. A volierben nevelt csirkéknél a csipkedés, kannibalizmus is előfordul.
Táplálkozása
A fácán csibék öthetes korukig 80-85%-ban állati táplálékon élnek. Később főleg gyommagvakat fogyasztanak (80% növényi, 15-20% állati táplálék). A növényi táplálék 48%-a szántóföldi gyomnövények magja, 13%-a gazdasági növények magvai, többi növényi tápláléka jelentőség nélküli magvakból, gyökerekből, levelekből áll. Állati táplálékának zömét a lucerna és a kapásnövények rovarkártevői képezik. Áprilistól augusztus végéig főleg rovarral táplálkozik. A fácán a burgonyabogarat is fogyasztja.
Vonulása
A fácán állandó madarunk. Kiválasztott területét nem hagyja el. A költés után kóborol. A gyűrűzések szerint 10-20 km-es körzetben mozog, főleg csapatosan.
Képek
[nggallery id = 231]
Videó a fácánról
Hang a fácánról
🌿 Könyvajánló
Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖





