Széncinege

Általános jellemzése

A széncinege, sokszor becézően széncinke (Parus major) a verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a cinegefélék (Paridae) családjába tartozó apró termetű, közismert és közkedvelt madárfaj.

Élőhelye kiterjed Európa nagy részére, Közép- és Észak-Ázsiára, valamint Észak-Afrika egyes részeire, ahol általában véve bármilyen összetételű erdőségben képes megtelepedni. A legtöbb széncinege nem vonuló madár. Kizárólag a nagyon hideg, kemény telek elől vonulnak el. 2005-ben több alfajjal egy csoportba sorolták. A DNS-vizsgálatok kimutatták, hogy ezen alfajok eltérnek a széncinegéktől, ezért napjainkban két alcsoportra osztják őket, a jávai széncinege (Parus cinereus) a Cinereus csoportba tartozik, amely Dél-Ázsiában él és a japán széncinege (Parus minor), amelynek élőhelye az orosz Távol-Kelet és Japán a minor alcsoportba tartozik. A széncinege továbbra is a Parus nemzetség legelterjedtebb tagja.

A széncinege könnyedén azonosítható madárfaj, fekete fejjel és nyaki résszel, feltűnő fehér orcával, míg testének felső része olívazöld színű és testének alsó részei sárga színűek, némi eltéréssel a különböző alfajok esetében. Nyaranta főleg rovarokkal táplálkozik, ám telente táplálékának palettáját igencsak kibővíti, többek közt olajos magvakkal, vagy telelő denevérek elfogyasztásával. Akárcsak az összes többi cinegeféle, a széncinege is fák odvaiban fészkel. A tojó mintegy tizenkét tojást tojik és egyedül kotlik rajtuk, bár a fiókákat mindkét szülő táplálja. A széncinegék az évek nagy többségében két fészekaljat nevelnek fel. Fészkeiket harkályok, mókusok, menyétek támadják meg, míg élősködői közt szerepelnek a bolhák. A felnőtt példányokra gyakran vadásznak karvalyok.

A széncinege jól alkalmazkodott az ember által megváltoztatott körülményekhez és gyakran lehet látni parkokban, kertekben. A széncinege az ornitológusok számára az egyik legfontosabb madárfaj, amelyről számos tanulmány született már.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1984-ben a többi cinkével együtt, majd 2011-ben önállóan „az év madarává” választotta.

Jegyei

Az igen színpompás kis széncinege madár csőre, feje teteje és ezzel összeköttetésben levő torokfoltja fekete, és egy-egy fehér arcfoltot vesznek körbe. A torok feketéje a sárga has közepén egészen a farokig folytatódik, a lábak között a hímek esetében jelentősen kiszélesedik, a tojóknál pedig szaggatott. A hát zöldes színű, a szárnyak és a farok némileg sötétebb. A szárnyakon fehér sáv fut végig.

A kelet-ázsiai széncinegék háta zöld, hasuk fakó sárga vagy fehér, míg Dél-Ázsiában szürke háttal és fehér hassal tündökölnek. A hím némileg nagyobb a tojónál, átlagos testtömege 16-22 gramm, míg az utóbbiak 14-20 grammot nyomnak. A széncinege 14 centiméter hosszú, szárnyfesztávolsága 22 centiméter.

A széncinege a nagyobb testalkatú cinegefélék közé tartozik, melynek 12,5-14 centiméteres testhossza van, valamint jellegzetes kinézete, amely könnyűvé teszi azonosítását. Névadó alfaja a P. major major kékesfekete tollkoronát visel fején, torkán, mellkasának középső részén és nyakán fekete tollazata van, barkója fehér, míg mellkasa és testének alsó részei sárga színűek. Szárnytöveinél sárgászöld színű tollazatot visel. Hátának többi része olívazöld, kékes árnyalattal tarkítva. Fedőtollai a szárnyán zöldes árnyalatúak, melyek szürkéskék árnyalatba mennek át. A szárnyakon kétoldalt egy egy fehér csík fut keresztirányban. A nőstények tollazata hasonló a hímekéhez, ám a színárnyalatok halványabbak és a mellkason középtájon futó fekete sáv is keskenyebb és időnként szaggatottá válik. A fiatal egyedek tollazata a tojókéhoz hasonló, kivéve, hogy nekik halvány olívazöld árnyalatú palástjuk van, szürkés farkuk és a fehéres részek kevésbé jól különülnek el a környező tollazattól.


A hím
A széncinege alfajok között van némi eltérés a külső jegyek terén a névadó alfajhoz képest. A P. m. newtoni alfaj hasonló kinézetű, mint a névadó alfaj, ám csőre némiképp hosszabb, a palástjuk sötétebb zöld árnyalatú, kevesebb fehér szín van a farktollaik végén és mellkasi középvonalukon szélesebb a fekete sáv. A P. m. corsus szintén a névadó alfajra hasonlít, ám testének alsó felén a színek kevésbé élénkek, kevesebb fehér szín van a farktollaknál és halványabb sárga színű palástjuk a szárnytöveknél. A P. m. mallorcae elnevezésű alfaj szintén a névadóra hasonlít, ám erősebb csőre van, még inkább szürkéskék palástja van és valamivel halványabb testének alsó részén a tollazat. A P. m. ecki alfaj a P. m. mallorcae alfajra hasonlít, ám palástja inkább kékes árnyalatú és halványabb testének alsó részén a tollazat. A P. m. excelsus a névadó alfajra hasonlít, ám jóval világosabb zöld árnyalatú palástja, világossárga mellkasi tollazata és nincs, vagy csak nagyon kevés fehér rész van a farktollak környékén. A P. m. aphrodite alfaj sötétebb olívazöld palástot visel, és mellkasi része sárgább színű. A P. m. niethammeri nevű alfaj hasonlít a P. m. aphrodite alfajra, ám testének alsó része halványabb és kevesebb zöld árnyalat lelhető fel palástján, valamint alsó testtájéka halványabb sárga színű. A P. m. terrasanctae hasonlít az előbbi két alfajra, ám palástja halványabb színárnyalatokban pompázik. A P. m. blandfordi nevű alfaj a névadó alfajra hasonlít, ám palástja és feji tollazata szürkésebb színű, valamint mellkasi része halványabb árnyalatú. Az előbbi alfajhoz hasonló tollazatú a P. m. karelini alfaj, ugyanakkor kevesebb fehér tollazat van a farktollainál.

A mellkasi tollazat sárga színének árnyalata összefüggést mutat azzal, hogy azon hím széncinege egyedeknek termékenyebb spermiumai vannak, melyeknek sötétebb színezetű a mellkasi tollazata. A hímek számára részben ez biztosítja, hogy meg tudják mutatni a leendő párjuk számára azt, hogy feltételezhetően szaporodási sikerük magasabb, mint a többi hím cinegéé. A sárga szín erőteljesebbé válásáért a karotinok tehetőek felelőssé, valamint a spermiumokban biztosítja azt, hogy a szabad gyököknek jobban ellenálljanak. Mivel a széncinegék csak táplálék útján képesek hozzájutni a karotinokhoz, ezért a sötétebb sárga színezetű mellkasi tollazat egyúttal azt is jelzi, hogy az adott egyedek képesek megfelelő táplálékforrásokhoz hozzáférni. A mellkasi rész sárga színű tollazatán kívül a hím példányok mellkasán végigfutó fekete színű sáv szélessége is szerepet játszik a nőstény egyedeknél a párválasztás során. A tojók szívesebben választanak olyan példányokat párjuknak, amelyeknek szélesebb mellkasi csíkjuk van.

Elterjedése

A széncinege eurázsiái és észak-afrikai elterjedésű faj. Hazánkban mindenfelé költ, ahol természetes vagy mesterséges fészekodúkat talál.

Fészkelőhelye

A széncinege optimális élőhelyei a lomberdők, azok közül is elsősorban az idősebb tölgyeseket kedveli. Rendszeresen költ fenyvesekben, ártéri erdőkben, mezőgazdasági területeken, városi parkokban és kertekben is.

Szaporodása

A széncinege az első tojásokat az időjárástól függően április elején vagy közepén rakja le. Június elején a populációk egy része másodszor is költ.

A másodköltések aránya annál kisebb, minél sikeresebb volt az első költés.

Természetes vagy mesterséges odúkban költ, de megtalálhatjuk fészkét postaládában, fali üregben vagy vasúti rámpa rúdjában is. Az alacsonyabban levő fészkelőhelyeket kedveli. A hím tél végén, kora tavasszal foglalja el a revírjét, és a költés ideje alatt védelmezi a fajtársakkal szemben. A re-vír nagysága a környezettől függően 0,2-1,0 ha lehet. A tojó egyedül építi a gyökér- vagy fűszál alapra sok mohából összehordott fészkét, amelynek csé-széjét szőrrel és egyéb puha anyaggal béleli.

A széncinege tojásainak száma 6-13. A Pilisben vizsgált 90 fészekaljban az első költés átlagos tojásszáma 10,1, a másodiké pedig 7,4 volt. A tojásokat általában naponta, a délelőtti órákban rakja. Török J. megfigyelései szerint előfordult, hogy két nap alatt három tojással is gyarapodott a fészekalja. A kotlás az utolsó tojás lerakása előtt 1-3 nappal kezdődik és 14 napig tart. Csak a tojó kotlik, ha elhagyja a fészket, a tojásokat szőrrel takarja be. Az első fióka kikelését követően 2-3 napon belül a többi is kibújik a tojásból.

Korodi megfigyelései szerint a szülők egymást váltva naponta átlag 360 alkalommal visznek 2-3 rovart vagy pókot a fiókáknak. így a 20-22 napig tartó fiókaetetés során több tízezer rovart és pókot pusztít el egy-egy széncinegepár. Az első költésből származó fiókák a második fészekalj kikeléséig a fészekodú közelében maradnak.

Táplálkozása

A széncinege táplálékát fiókanevelés idején a hernyók képezik. Ezek közül elsősorban a lombozatban élőket (kis és nagy téliaraszoló, tölgyilonca és a különféle bagolylepkefajok) kedveli. Sokszor megfigyelhető, hogy a nagyobb hernyók erős kitines fejét lecsípi, és úgy eteti meg a fiókákkal. Pókokat is gyakran fogyaszt, fiókák táplálékából nagyobb számban kerültek elő lombozatban élő karoló-(pl. aranyos karolópók) és keresztes-pókok, valamint a talajon élő farkas-pókok. Ritkábban elfog egy-egy lószúnyogot, bogarat, szöcskét és poloskát is.

A széncinege téli táplálékát bogarak, levél- és pajzstetvek, pókok, illetve különböző magvak alkotják. Sasvári L. budapesti parkokban késő ősszel végzett vizsgálataiban ormányosbogár-, levélbogár- és futóbogárfajokon kívül növényi táplálékként főleg a madárkeserűfű magvai kerültek elő a gyomortartalmakból. A széncinege a többi cinegefajhoz hasonlóan a lombkoronaszintben táplálkozik, de ősszel és télen gyakran keresi zsákmányállatait a talajon is.

Képek

Videó a széncinegéről:

Hang a széncinegéről:





HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close