Madárhangok letöltése

A fenyőrigó vonuló madarak vékony „tyí” és jellegzetes „sak-sak-sak” hangokat adnak ki. A varjakat dühös kiáltásokkal szidják.

A fekete rigó repertoárja igen gazdag. Gyakran hallani mély „pak” hangját. A fekete rigó hangja vonuláskor halk, finoman gyöngyöző „szrrri” (a fakuszénál csengőbb és „lazábban” pergő) hangot is ad.

A fácánok széles skálájú hangokat adnak ki, melyek mindegyike más-más célt szolgál. A fácánkakas hangja a leghangosabb és legjellemzőbb. Hangja harsány kiáltáshoz, trombitáláshoz vagy trombitáláshoz hasonlítható.
A fácántyúk hangja lágyabb és dallamosabb. Hangjuk csicsergéshez, kotyogáshoz vagy fúvóhanghoz hasonlítható.
A fiókák hangja csipogáshoz vagy sípoláshoz hasonlítható.

A fülemüle hívóhangja kissé emelkedő , hangos „fity” fütty és mély kerregés „kerrr”. Éneke hangos, dallamos, igen változatos, viszonylag rövid (2-4 mp-es) strófákkal, közben gyakran ugyanolyan rövid szünetekkel.

Hangoskodó madár. Kapcsolattartó és jelzőhangja rövid, éles és kellemes, máskor rekedt és harsány.

Az erdei pinty éneke nagyon jellegzetes, egyenletes hangzású és fáradhatatlan ismételgetett, élénk, hangos, szinte kereplő strófa, melyet 3-4 gyors egymásutánban megismételt éles hang vezet be,

Röptében és riasztásul adott „krü-krü-krü…” kiáltását egész évben hallani. Leszállás után sokszor éles, panaszos „klíí-ü” hangon szól.

A bakcsó hangja telepein zajos: változatos, érdes, krákogó-brekegő hangok. Röptében adott durva orrhangja békaszerű „kvakk” krágogás.

A balkáni gerle hangja összetűzéskor és leszálláskor hangos „hüü”. „Éneke” háromtagú búgás, amelyet egymás után többször ismétel.

A barázdabillegető hívóhangja könnyen felismerhető, két-v. háromtagú, élénk „ci-city” vagy „ci-ci-city”

A tojó vékony, csipogó „psí-í” füttyét többször ismétli, amikor táplálékot kap a hímtől. Riasztása gyors „kvek-ek-eke-ek-ek”.

A bölömbika hangja repüléskor egyszer vagy többször adott mély és érdes „grao”, ami emlékeztet egy rókára vagy egy nagy sirályra

A csicsörke hangja csilingelő, életerős „cir’r’r’rl” trillája jellegzetesen magas, ezüstösen csengő. Riasztó hangja felfelé hajlított, a zsezsére hasonlító „tü-ih”, de annál egyértelműbben kéttagú

A csíz kéttagú fütyülő hívóhangjai jellegzetes csengésűek, az egyik mélyülő, a másik emelkedő, „tilu” ill. „tluih” ; a kettő vegyesen hallható az áthúzó csapatokból.

A dolmányos varjú hangja rekedt, kemény, károgó. Leggyakoribb, egyben énekül is szolgáló, 3-4 alkalommal ismételgetett kemény, pergő „krra krra krra” károgása (egyéni variációkkal, esetenként a vetési varjúéhoz hasonlatos „r” nélküli „gaah…”).

Az egerészölyv egy viszonylag beszédes ragadozó madár. Nyávogásszerű kiáltását sokszor repülés közben hallatja. Ezt a hangot a szajkó gyakran és szívesen utánozza.

Az énekes rigó hívóhangja finom, éles „cipp” (nem olyan kemény csettintés, mint a vörösbegyé).

Az öreg erdei fülesbagoly madarak elég csöndesek. A hím gyenge orrhangú, kissé „repedt”, ismételt „pé-év” hangot hallat. Riasztása érdes, orrhangú „vra-ak”.

A nászrepülő erdei szalonka hím 3-4 korrogó, morgó hang után egy rövid, magas pisszegő hangot hallatt „kvar kvar kvar kvar pszivit!” Ez akár 300 méterre is elhallatszik.

A réti fülesbagoly nőstény érdes, vészjósló „cséé-éh” hangon szól (eleségkéréskor nyújtottabb „csééé-op”).

A sarlósfecske hangja változó, éles, monoton sivítás: „szríír”, a végén néha ereszkedő (v. emelkedő). Nyári estéken a szorosan együtt húzó csapatok jellegzetes, sivító kórusban szólnak.