Lunda - Európa madarai

Jegyei

A lunda (Fratercula arctica) a madarak (Aves) osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül az alkafélék (Alcidae) családjába tartozó faj

A lunda galamb nagyságú, vaskos fejű, rövid nyakú, zömök madár, teljes hossza 30-32 cm, szárnyfesztávolsága 60 cm. Az öreg madarak szokatlan formájú, piros, sárga és fekete színekkel ékes csőrükkel összetéveszthetetlenek. A csőr színei télire megfakulnak. A fiatalok csőre még kisebb, sötétszürke, vörhenyes csíkozással. A hatalmas, szarunemű csőréleket a vedléskor levetik, de ezek később ismét felújulnak. Fejtetője sötét, pofái nyáron fehérek, a szeme körül lévő sötét kontúr és egy, a tarkó felé húzódó vonal a költési időben bohócszerű arcot formál. A téli ruhában és a fiatalok pofája szürkésebb. Lába mindig korallpiros. Tollazata felül felete, alul fehár, zárt, fekete nyakörve van. Szárnybélése is sötét. Hangja mély és érdes „orr”.

Élőhelye

A lunda csak az észak-atlanti területen elterjedt, a Csendes-óceán északi tájain egy rokon faj, a feketetorkú lunda helyettesíti. Feltételezik, hogy közös őstől származó két faj az idők folyamán földrajzi elszigetelődés következtében vált külön. A lunda délen Bretagne-ig, északon a Spitzbergákig költ, világállományát 15 millióra becsülik. Egyedszáma dél felé haladva gyorsan csökken. A századforduló idején még költött Helgolandon. A fészkelési időn kívül a lundák a nyílt tengeren kóborolnak, két eltévedt példány hazánkban került kézre.

Szaporodása

A lunda a madárhegyek fészkelőközösségeinek állandó tagja. Költőterületének középső tájain, pl. a Feröer szigeteken vannak a legtöbben. Páronként költenek természetes üregekben, de még inkább azokban a járatokban, amelyeket a gyepes földbe maguk vájnak. Az üreget a lundák csőrükkel és a karmaikkal kaparják ki, a járatok átmérője kb. 15 cm, többnyire jó méteresek, de ritkán több mint 2 vagy akár 5 méter hosszúak is lehetnek. A végükön teknő alakú üreggé szélesednek, a madár itt rakja le egyetlen kb. 69 mm hosszú tojását.

A költési idő egyebek mellett attól függ, mikor enged fel a talaj, a lundák ugyanis csak ezután kezdhetnek ásni. A kotlási idő igen hosszú, 35 nap, és rendszerint néhány nappal a tojás lerakása után kezdődik. A költési időben a telep teljesen kihaltnak tűnik, csak néha hallani a föld alól a kotló madarak nyávogó hangját. Néhányan mozdulatlanul üldögélnek üregük előtt, és csak a fejüket forgatják minden irányba. Ha benyúlunk a költőüregbe, a lunda a kezünkbe csíp, és hagyja, hogy kihúzzuk onnan. A lunda csípése nagyon erős, a csontig hatol. Sarokba szorítva a madár kutya módjára morog.

A magas észak egyes részein eszik a lunda húsát, a madarakat egy hosszú, dárdaszerű szerszámmal rángatják ki az üregéből. A következő éjszakán már rendszerint egy „pótmama” ül a tojáson és folytatja a költést. Ha ezt is elpusztítják, jön egy harmadik, negyedik vagy akár egy ötödik „beugró”. Ezek mind fiatal madarak, amelyek maguk még nem raktak tojásokat, de már ott vannak a telepen, és örömmel vállalják a dajka szerepét.

Időről időre a telep valamennyi repülni tudó lundája a költősziklák felett köröz. Egyes helyeken ilyenkor nagy halászkosarakkal kapják el őket. A kosarat forgató számára nem veszélytelen helyeken egy férfi naponta akár ezer lundát is foghat.

A lundák a fogott halakat keresztben tartják a csőrükben, a víz alatt velük halásznak tovább. Nyelvükkel szorítják őket a felső csőrkávájukhoz, míg csak a csőrük egészen a hegyik meg nem telik halakkal. Ilyenkor kitágul a csőrszegletben lévő rugalmas szalag.

Tápláléka

A lundák a fiókáikat halakkal táplálják, az öreg madarak főként rákokat és más alacsonyrendű tengeri állatokat esznek. Igen erős csőrüknek fontos szerepe van a páncélozott zsákmány összeroppantásában.