Barion Pixel

Vetési varjú költöző madár

vetési varjú

Vetési varjú költöző madár

Amikor az idő hidegebbre fordul, a varjak egyre jobban behúzódnak a lakott területekre. A fekete madarak döntő többsége azonban csak téli vendég nálunk, tavasszal elköszönnek tőlünk.

Negyven-ötven évvel ezelőtt a vetési varjú még nagyon gyakori fészkelő volt Magyarországon. Az 1970-es években azonban mezőgazdasági kártevőnek kiáltották ki és ezrével irtották. Olyannyira, hogy az ezredfordulón már csak ritkán lehetett látni varjúfészket. Ekkor védetté nyilvánították és a természetvédelmi szakemberek erőfeszítéseinek köszönhetően lassacskán ismét szaporodni kezdett az állomány.

Az utóbbi években a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatósága működési területén is egyre több vetési varjú fészkel, különösen a Csanádi-pusztákon és a Dévaványai-Ecsegi pusztákon. Azonban még mindig csak néhány százas nagyságrendekről van szó. Télen viszont gyakran többezres varjúcsapatokat is láthatunk a térségben. Ezek a madarak elsősorban Ukrajnából, Szlovákiából, Lengyelországból érkeztek hozzánk.

Bár a vetési varjú nem kifejezetten vonuló madár, telente mégis kóborlásra adja a fejét, délebbre, a melegebb tájak felé húzódik. Általában már októberben megjelennek az első nagyobb csapatok, de ha az idő melegebb, akkor csak később jönnek. Eleinte elsősorban a pusztákon vagy az állattartó telepek környékén tartózkodnak, ott gyűjtögetnek maguknak eleséget. A növényi táplálékoktól kezdve a rovarokon át a kisebb rágcsálókig sok mindent megesznek. Amikor az idő zordabbra fordul, akkor bejönnek a városokba, ahol az utcán eldobált hulladékokat szedegetik, így próbálnak eleséghez jutni.

Rendszerint a városok peremén lévő erdőkben, facsoportokban, temetőkertekben éjszakáznak, ahonnan reggelente többezres csapatokban rajzanak ki a szélrózsa minden irányába. Gyakorlatilag egész napjukat élelemszerzéssel töltik, majd estefelé ismét visszatérnek éjszakázóhelyükre. A népes varjúcsapatok általában március közepéig vendégeskednek nálunk, utána visszatérnek fészkelőhelyeikre.

Forrás: greenfo.hu

Nézd meg ezt a madaras cikket is:  Seregély természetes ellensége

🌿 Könyvajánló

Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Megnézem az ebook-ot
Őszi madármegfigyelés könyv

Őszi madármegfigyelés könyv

Megnézem az ebook-ot
Téli madáretetés e-book

Téli madáretetés

Megnézem az ebook-ot
A Madárvilág Rekordjai e-book

A Madárvilág Rekordjai

Megnézem az ebook-ot
Őszi és nyári madármegfigyelés e-book csomag

Őszi + Nyári madármegfigyelés e-book csomag

Megnézem az ebook-ot

Szólj hozzá!

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
Verified by MonsterInsights

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close