A fehér gólya jellemzői

fehér gólya jellemzői

A fehér gólya jellemzői

A fehér gólya (Ciconia ciconia) a gólyaalakúak (Ciconiiformes) rendjébe, ezen belül a gólyafélék (Ciconiidae) családjába tartozó nagy testű és elterjedési területén általánosan ismert gázlómadár. A köznyelvben erre a madárfajra értik a közismert gólya kifejezést. Népi elnevezései gilice, cakó (családnévben Czakó), koszta, gagó és eszterág. Fehéroroszország és Litvánia hivatalos madara. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1980-ban, 1981-ben, 1994-ben és 1999-ben „Az év madarává” választotta. A magyar nép kedvelt madarának érdekessége, hogy a költöző gólyák vándorlása egybeesik a két legnagyobb magyar nemzeti ünnep időpontjával, mert a magyarországi költőhelyükre március 15. körül érkeznek meg, illetve a telelőhelyeikre augusztus 20. körül indulnak el nagy csoportjaik Afrikába. Vonulásuk során kihasználják a felszálló meleg légáramlatokat, ezért elkerülik a nagyobb zárt erdőségeket és a tengereket is. A műholdas követések révén a madártani szakemberek szerint, többségük hagyományos módon Afrika középső régiójában, elsősorban Csádban és Szudánban telel, de néhány példány a Dél-Afrikai Köztársaságig is elrepül.

Európában és Ázsiában elterjedt, de élőhelyein egyre fogyatkozó madárfaj. Tollazata nagyrészt fehér, de szárnyainak végeit fekete tollak borítják. Lába hosszú, csőre hosszú, hegyes és piros. Ragadozó madár, és sokféle fajt fogyaszt; zsákmányol rovarokat, halakat, kétéltűeket, hüllőket, kisebb emlősöket és madarakat. Monogám, de a párok nem maradnak együtt egész életükben; a pár együtt építi a fészket gallyakból, amit azután évekig használnak. A tojó rendszerint négy tojást rak, melyek 33-34 nap múlva kelnek ki. A szülők felváltva kotlanak és mindketten táplálják fiókáikat. A kölyökgólyák 58-64 napos korukban repülnek ki, ezután a szülők még 7-20 napig etetik őket. A délre költöző fehér gólyák útvonala Libanonon keresztül vezet, ahol a költöző madarakat tömegesen lövik le a szórakozó sportvadászok.

Az IUCN szerint nem veszélyeztetett. A középkorban az ember megtelepedése és erdőirtása kedvezett a fajnak, de a termelés módjának megváltozása és az iparosodás ahhoz vezetett, hogy a fehér gólya Európa egyes részeiről eltűnt a 19. században és a 20. század elején. A fajmegőrző programok és az újratelepítések miatt ma ismét megtalálható Hollandiában, Belgiumban, Svájcban és Svédországban. Vannak természetes ragadozói, és élősködők gazdája is lehet. Tollazatában rágótetvek telepedhetnek meg, és a fészekben atkák rejtőzhetnek.

Elterjedési területének számos részén meséket, regényeket ihletett, valamint közkeletű hiedelmeket, például azt, hogy ő hozza a kisbabát.

fehér gólya jellemzői
Fehér gólya jellemzői

Még több érdekesség, leírás, fotók, videó, hang a fehér gólyáról: Fehér gólya

 

Szólj hozzá!

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close