Léprigó

Általános jellemzése

A léprigó (Turdus viscivorus) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a rigófélék (Turdidae) családjába tartozó faj, valamint a Turdus madárnem típusfaja.

Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában közönséges és gyakori madár. Előfordulási területének legnagyobb részén állandó, azaz nem vándorforma, azonban a legkeletibb és legészakibb állományai gyakran kisebb csapatokban délebbre költöznek. Nagytestű rigóféle világos szürkésbarna háti résszel, szürkésfehér arccal és torokkal, valamint fekete pettyes világos sárga beggyel és fehéres hasi résszel. A két nembeli madár tollazata közel azonos, továbbá a három alfaja között is csak csekély a különbség. A hím éneke hangos és messze elhallatszó; akár nedves és szeles időjáráskor is hallatja hangját, emiatt az angol nyelvű területeken „stormcock”-nak, azaz viharkakasnak is nevezik.

A léprigó kedvelt élőhelyei a nyíltabb erdők, parkok, sövények és mezőgazdasági területek, valamint kertek és temetők. Igen változatos az étrendje; számos gerinctelennel, maggal és erdei gyümölccsel táplálkozik. Kedvenc eledele a fehér fagyöngy (Viscum album), a magyal (Ilex) és a tiszafa termései. Ha alkalma adódik, akkor főleg fagyönggyel táplálkozik; erre a hajlamára utal az angol neve: „Mistle thrush”, és a tudományos fajneve is: viscivorus (fagyöngyevő). Ez az élősködő növény hasznot húz a léprigó táplálkozásából, mivel a madár e növény magvait újabb faágakra juttatja el, ahol a magok az anyanövénytől távol tudnak kicsirázni. Télen a léprigó hevesen védelmezi a területén levő fagyöngy csomókat és magyalfákat, mivel ezek a növények a legkeményebb időjárásban is táplálékként szolgálnak az énekesmadár számára.

A léprigó nyitott, csésze alakú fészke a fatörzse mellé vagy egy elágazás közé van építve. A fészket és a fiókákat a két szülő hevesen védelmezi a ragadozókkal szemben; akár az emberre és macskára is rátámadnak. A fészekalj általában 3–5 tojásból áll. A tojásokból 12–15 nap múlva kelnek ki a fiókák; mindkét szülő kotlik, azonban a kotlás nagyobbik részét a tojó vállalja. A fiatal madarak körülbelül 14–16 naposan válnak röpképessé. A felnőtt madarak évente általában két fészekaljat költenek ki és nevelnek fel. A 18. században és a 19. század elején a léprigó elterjedési területe megnőtt, de az utóbbi évtizedekben az állománya kis mértékben csökkenni kezdett, valószínűleg a mezőgazdasági tevékenységek eredményeként. Mivel e rigófaj elterjedési területe hatalmas és példányszáma is jelentős, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajnak minősíti a léprigót.

Jegyei

A léprigó a legnagyobb magyarországi, illetve európai rigó, közel vadgerle nagyságú. A típusalfaj, azaz a T. v. viscivorus testhossza 27–28 centiméter, szárnyfesztávolsága 45 centiméter. A testtömege 93–167 gramm között van, bár a legtöbb példány körülbelül 130 grammos. Amikor leszáll, a léprigó testtartása felálló, egyenes és egységes. Tollazata a hátán nyáron szürkésbarnás, télre szürkésebb lesz, a hasa pedig szürkésfehér, barna pettyekkel. A begye sárgás és szintén pettyezett. Az arc és torokrész fehéres színezetű. Szárnya alul fehéres árnyalatú. A hosszú faroktollak vége fehér. A szemei sötétbarnák, csőre feketés, a csőr alsó kávájának a töve sárgás színű. A lábszárai és lábfejei sárgásbarnásak. A két nembeli madár között megjelenésben nincsen különbség. A fiatal madár tollazata igen hasonlít a felnőttére. Megfigyelhető különbségek például a világosabb hasi és begyi részek, a tollak krémesebb árnyalatú közepei, valamint az apróbb pontok a sárgás hason. Az élete első telén a fiatal madár már alig különböztethető meg a szüleitől, azonban a korát a hasi részén levő elmosódottabb színek árulják el.

A kifejlett példányok párzás után teljes vedlésen mennek keresztül. Ez példányonként és az élőhelytől függően késő májusban vagy késő júniusban kezdődik, és október elején fejeződik be. A fiatal léprigók csak részben vedlenek, főleg a feji-, a testi- és a fedőtollakat cserélik le. A vedlésük időszakát a tojásból való kikelésük időpontja határozza meg, de többségük októberre már „új ruhát ölt”.

A léprigó jóval nagyobb testű, világosabb színű és hosszabb farktollú, mint az énekes rigó. A Himalája nyugati részén összetéveszthető a nepáli földirigóval (Zoothera mollissima) és a Dixon-földirigóval (Zoothera dixoni). Mindkét Zoothera-faj nagyon hasonlít a léprigóra, azonban a nepáli földirigó szárnyain nincsenek szembeszökő sávjai, a háti része rozsdásabb, és a hasi részén nem pettyek, hanem inkább csíkok láthatók. A Dixon-földirigó háti része olíva-zöldes, a begye csíkos és a szárnyain két-két sáv van. A fiatal léprigók első pillantásra a himalájai földirigóra (Zoothera dauma) hasonlítanak, azonban az utóbbi fajnak a tollazata aranysárgás, hasi és begyi része foltos, továbbá szárnyának alsó részén jellegzetes mintázata van.

Elterjedése

A léprigó fészkel Európa csaknem egész területén, északon a fahatárig. Megtalálható Kis-Ázsián és a Kaukázuson keresztül Közép-Ázsia magashegységéig. Az Urál hegység irányából Nyugat-Szibérián keresztül a Szaján-hegységig terjed. Előfordul Észak-Afrikában is.

Magyarországon elsősorban a Dunántúli- és az Északi-középhegységben fészkel, de helyenként az Alföldön is költ a Kiskunság, illetve a Tiszántúl erdeiben.

Fészkelőhelye

A léprigó középhegységeinkben és a dombvidékeken zárt kocsánytalan tölgy vagy bükk szálerdőkben, gyertyános-tölgyesekben, olykor ritkás erdeifenyvesekben fészkel. Az Alföl-dön öreg tölgyesekben vagy homokos nyárasokban, néhol akácosokban telepszik meg.

A legutóbbi évtizedekben Nyugat-Európában részben kultúrakövető fajjá vált. Ez kismértékben nálunk is megmutatkozik. 1972-ben Zirc főterén épületektől körülvett facsoportban költött.

Szaporodása

Évente általában egy, ritkábban két költése lehetséges. A léprigó első fészekalja április elején teljes, június elején rakja le a második fészekalj tojásait. Költési ideje így április elejétől július közepéig is elhúzódhat.

Énekét korán, enyhe teleken már januárban elkezdi. Fészkét a többi hazai rigófajtól eltérően általában magasabban (2-12 m) építi. A fészek száraz fűből, mohából, vékony gallyakból áll, belül puhább szálakkal bélelve. Belsejét nem tapasztja ki. Fészekalja 4-5 tojásból áll, kotlási ideje 14-15 nap. A kotlásban és a fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. A fiatalok 14-16 nap múlva röpülnek ki.

Táplálkozása

A léprigó az erdő életében sajátos szerepet tölt be. Fő tápláléka télen ugyanis a fehér és a sárga fagyöngy termése, s ezeket a félélősködőket terjeszti is. E növények magvai a rigó emésztőcsatornáján áthaladva válnak csíraképessé. Ősztől tavaszig táplálékában más bogyótermések (főként fagyal) is szerepelnek.

Hóolvadás után rovarokat, férgeket, puhatestűeket fogyaszt, s ezeket már rigókhoz hasonlóan a talajon szedi össze. Ilyenkor leginkább a vizenyős hegyi réteket, gyepes erdei tisztásokat látogatja. Csiki rovartáplálékában 28 bogárfajt mutatott ki, s csupán egy hangyafajt, kevés lepkehernyót, és légylárvát talált.

Vonulása

A léprigó vertikális vonuló. A hegyvidék magasabb részein fészkelők télire lehúzódnak a hegylábi tölgyes zónába, a karsztbokorerdők molyhostölgyese-ire, ahol a fák koronáján bőven megtalálható sárga fagyöngy megfelelő táplálékot nyújt. Nem alkot nagyobb csapatokat.

Bakonyi állománya, s valószínű a többi hazai populáció is, fészkelőhelye környékén telel.