Léprigó

léprigó

Általános jellemzése

A léprigó (Turdus viscivorus) a madarak (Aves) osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe, ezen belül a rigófélék (Turdidae) családjába tartozó faj, valamint a Turdus madárnem típusfaja.

Európában, Ázsiában és Észak-Afrikában közönséges és gyakori madár. Előfordulási területének legnagyobb részén állandó, azaz nem vándorforma, azonban a legkeletibb és legészakibb állományai gyakran kisebb csapatokban délebbre költöznek. Nagytestű rigóféle világos szürkésbarna háti résszel, szürkésfehér arccal és torokkal, valamint fekete pettyes világos sárga beggyel és fehéres hasi résszel. A két nembeli madár tollazata közel azonos, továbbá a három alfaja között is csak csekély a különbség. A hím éneke hangos és messze elhallatszó; akár nedves és szeles időjáráskor is hallatja hangját, emiatt az angol nyelvű területeken „stormcock”-nak, azaz viharkakasnak is nevezik.

A léprigó kedvelt élőhelyei a nyíltabb erdők, parkok, sövények és mezőgazdasági területek, valamint kertek és temetők. Igen változatos az étrendje; számos gerinctelennel, maggal és erdei gyümölccsel táplálkozik. Kedvenc eledele a fehér fagyöngy (Viscum album), a magyal (Ilex) és a tiszafa termései. Ha alkalma adódik, akkor főleg fagyönggyel táplálkozik; erre a hajlamára utal az angol neve: „Mistle thrush”, és a tudományos fajneve is: viscivorus (fagyöngyevő). Ez az élősködő növény hasznot húz a léprigó táplálkozásából, mivel a madár e növény magvait újabb faágakra juttatja el, ahol a magok az anyanövénytől távol tudnak kicsirázni. Télen a léprigó hevesen védelmezi a területén levő fagyöngy csomókat és magyalfákat, mivel ezek a növények a legkeményebb időjárásban is táplálékként szolgálnak az énekesmadár számára.

A léprigó nyitott, csésze alakú fészke a fatörzse mellé vagy egy elágazás közé van építve. A fészket és a fiókákat a két szülő hevesen védelmezi a ragadozókkal szemben; akár az emberre és macskára is rátámadnak. A fészekalj általában 3–5 tojásból áll. A tojásokból 12–15 nap múlva kelnek ki a fiókák; mindkét szülő kotlik, azonban a kotlás nagyobbik részét a tojó vállalja. A fiatal madarak körülbelül 14–16 naposan válnak röpképessé. A felnőtt madarak évente általában két fészekaljat költenek ki és nevelnek fel. A 18. században és a 19. század elején a léprigó elterjedési területe megnőtt, de az utóbbi évtizedekben az állománya kis mértékben csökkenni kezdett, valószínűleg a mezőgazdasági tevékenységek eredményeként. Mivel e rigófaj elterjedési területe hatalmas és példányszáma is jelentős, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) nem fenyegetett fajnak minősíti a léprigót.

Jegyei

A léprigó a legnagyobb magyarországi, illetve európai rigó, közel vadgerle nagyságú. A típusalfaj, azaz a T. v. viscivorus testhossza 27–28 centiméter, szárnyfesztávolsága 45 centiméter. A testtömege 93–167 gramm között van, bár a legtöbb példány körülbelül 130 grammos. Amikor leszáll, a léprigó testtartása felálló, egyenes és egységes. Tollazata a hátán nyáron szürkésbarnás, télre szürkésebb lesz, a hasa pedig szürkésfehér, barna pettyekkel. A begye sárgás és szintén pettyezett. Az arc és torokrész fehéres színezetű. Szárnya alul fehéres árnyalatú. A hosszú faroktollak vége fehér. A szemei sötétbarnák, csőre feketés, a csőr alsó kávájának a töve sárgás színű. A lábszárai és lábfejei sárgásbarnásak. A két nembeli madár között megjelenésben nincsen különbség. A fiatal madár tollazata igen hasonlít a felnőttére. Megfigyelhető különbségek például a világosabb hasi és begyi részek, a tollak krémesebb árnyalatú közepei, valamint az apróbb pontok a sárgás hason. Az élete első telén a fiatal madár már alig különböztethető meg a szüleitől, azonban a korát a hasi részén levő elmosódottabb színek árulják el.

A kifejlett példányok párzás után teljes vedlésen mennek keresztül. Ez példányonként és az élőhelytől függően késő májusban vagy késő júniusban kezdődik, és október elején fejeződik be. A fiatal léprigók  csak részben vedlenek, főleg a feji-, a testi- és a fedőtollakat cserélik le. A vedlésük időszakát a tojásból való kikelésük időpontja határozza meg, de többségük októberre már „új ruhát ölt”.

A léprigó jóval nagyobb testű, világosabb színű és hosszabb farktollú, mint az énekes rigó. A Himalája nyugati részén összetéveszthető a nepáli földirigóval (Zoothera mollissima) és a Dixon-földirigóval (Zoothera dixoni). Mindkét Zoothera-faj nagyon hasonlít a léprigóra, azonban a nepáli földirigó szárnyain nincsenek szembeszökő sávjai, a háti része rozsdásabb, és a hasi részén nem pettyek, hanem inkább csíkok láthatók. A Dixon-földirigó háti része olíva-zöldes, a begye csíkos és a szárnyain két-két sáv van. A fiatal léprigók első pillantásra a himalájai földirigóra (Zoothera dauma) hasonlítanak, azonban az utóbbi fajnak a tollazata aranysárgás, hasi és begyi része foltos, továbbá szárnyának alsó részén jellegzetes mintázata van.

Elterjedése

A léprigó fészkel Európa csaknem egész területén, északon a fahatárig. Megtalálható Kis-Ázsián és a Kaukázuson keresztül Közép-Ázsia magashegységéig. Az Urál hegység irányából Nyugat-Szibérián keresztül a Szaján-hegységig terjed. Előfordul Észak-Afrikában is.

Magyarországon elsősorban a Dunántúli- és az Északi-középhegységben fészkel, de helyenként az Alföldön is költ a Kiskunság, illetve a Tiszántúl erdeiben.

Fészkelőhelye

A léprigó középhegységeinkben és a dombvidékeken zárt kocsánytalan tölgy vagy bükk szálerdőkben, gyertyános-tölgyesekben, olykor ritkás erdeifenyvesekben fészkel. Az Alföl-dön öreg tölgyesekben vagy homokos nyárasokban, néhol akácosokban telepszik meg.

A legutóbbi évtizedekben Nyugat-Európában részben kultúrakövető fajjá vált. Ez kismértékben nálunk is megmutatkozik. 1972-ben Zirc főterén épületektől körülvett facsoportban költött.

Szaporodása

Évente általában egy, ritkábban két költése lehetséges. A léprigó első fészekalja április elején teljes, június elején rakja le a második fészekalj tojásait. Költési ideje így április elejétől július közepéig is elhúzódhat.

Énekét korán, enyhe teleken már januárban elkezdi. Fészkét a többi hazai rigófajtól eltérően általában magasabban (2-12 m) építi. A fészek száraz fűből, mohából, vékony gallyakból áll, belül puhább szálakkal bélelve. Belsejét nem tapasztja ki. Fészekalja 4-5 tojásból áll, kotlási ideje 14-15 nap. A kotlásban és a fiókák etetésében mindkét szülő részt vesz. A fiatalok 14-16 nap múlva röpülnek ki.

Táplálkozása

A léprigó az erdő életében sajátos szerepet tölt be. Fő tápláléka télen ugyanis a fehér és a sárga fagyöngy termése, s ezeket a félélősködőket terjeszti is. E növények magvai a rigó emésztőcsatornáján áthaladva válnak csíraképessé. Ősztől tavaszig táplálékában más bogyótermések (főként fagyal) is szerepelnek.

Hóolvadás után rovarokat, férgeket, puhatestűeket fogyaszt, s ezeket már rigókhoz hasonlóan a talajon szedi össze. Ilyenkor leginkább a vizenyős hegyi réteket, gyepes erdei tisztásokat látogatja. Csiki rovartáplálékában 28 bogárfajt mutatott ki, s csupán egy hangyafajt, kevés lepkehernyót, és légylárvát talált.

Vonulása

A léprigó vertikális vonuló. A hegyvidék magasabb részein fészkelők télire lehúzódnak a hegylábi tölgyes zónába, a karsztbokorerdők molyhostölgyese-ire, ahol a fák koronáján bőven megtalálható sárga fagyöngy megfelelő táplálékot nyújt. Nem alkot nagyobb csapatokat.

Bakonyi állománya, s valószínű a többi hazai populáció is, fészkelőhelye környékén telel.

Képek

Videó a léprigóról:

Hang a léprigóról:

 

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close