Barion Pixel

Borzas gödény

borzas gödény

Jegyei

A borzas gödény (Pelecanus crispus) a gödényalakúak rendjébe, ezen belül a gödényfélék családjába tartozó nagyméretű vízimadár.
A borzas gödény testhossza 160-180 centiméter, szárnyainak fesztávolsága 310-345 centiméter, testtömege 10-12 kilogramm. A rózsás gödénynél nagyobb. Fehér alapszínű, finom szürkésvörös árnyalással, a szárnytoll vége fekete. A fiatalok fellül barnásszürkék, alul fehérek.

Élőhelye

Sok helyen él a rózsás gödénnyel azonos helyen, anélkül, hogy csatlakozna hozzá. A Duna-deltában a rózsás gödény telepein költ, de csak azok szélein telepszik meg és külön csoportokat alkot. Ezenkívül kisebb tavakon költ, pl. a Prespa tavon, Macedóniában. Az európai állományt kb. 1000 párra becsülik. A Dél-Európában élő borzas gödények augusztusban hagyják el a költőhelyeiket, és a Görögország nyugati partjainál lévő lagúnákhoz és a Nílus deltavidékére vonulnak. Tavasszal a rózsás gödények előtt térnek vissza a fészkelőhelyükre.

Szaporodása

A borzas gödény soha nem költ olyan nagy telepeken mint rokona. Fészekeik szorosan egymás mellett, a nádszegélyben épülnek, de néha kis szigeteken vagy akár a fákon is költhetnek. A szülők egymást váltva kb. 30 napig kotlanak, a fiókák eleinte feketék és csupaszok. Fehéres piheruhájukat csak kéthetes korukban kapják meg. Csakhamar „óvodák” alakulnak, ahol több család különböző fiókái verődnek össze. A fiatalok 3-4 hónapig maradnak a telepen. Míg a kifejlett madarak csendesek, szinte némák, a fiatalok harsány röfögő hangjai már messziről hallatszanak.

Tápláléka

Fő táplálékát a halak teszik ki, melyeket a nagy kiterjedésű mocsarakban, folyótorkolatokban, édesvízű tavakban keresi. Naponta akár 1,5 kiló halat is elfogyaszthat. A borzas gödények gyakran egymással összefogva halásznak, körbezárva, és összeterelve a halakat. A vadászathoz hosszú csőrüket és az alsó csőrkávához kapcsolódó, tágulékony bőrzacskót használják.

Képek

[nggallery id=10]

Videó a borzas gödényről:

Hang a borzas gödényről:

 

 

🌿 Könyvajánló

Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Megnézem az ebook-ot
Őszi madármegfigyelés könyv

Őszi madármegfigyelés könyv

Megnézem az ebook-ot
Téli madáretetés e-book

Téli madáretetés

Megnézem az ebook-ot
A Madárvilág Rekordjai e-book

A Madárvilág Rekordjai

Megnézem az ebook-ot
Őszi és nyári madármegfigyelés e-book csomag

Őszi + Nyári madármegfigyelés e-book csomag

Megnézem az ebook-ot

Szólj hozzá!

HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
Verified by MonsterInsights

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close