
Jegyei
A rózsás gödény, más néven rózsás pelikán (Pelecanus onocrotalus) a gödényalakúak rendjébe, ezen belül a gödényfélék családjába tartozó nagyméretű vízimadár.
Európában rövidtávú vonuló, a téli időszakot Görögország és a török tengerpart vidékén tölti. A kifejlett állat meglehetősen csendes, azonban a fiatalabb példányok gyakran hallatják mély torokhangjukat.
Élőhelye
Magyarországon hosszú ideje nem költ, csak alkalmi vendég. Eddig az áprilistól szeptemberig terjedő időszakban figyelték meg. Ugyan a vadonban nem találkozhatunk vele, állatkertekben a leggyakoribb pelikánfaj, tartják a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Nyíregyházi Állatparkban, a Debreceni Állatkertben, a Veszprémi Állatkertben, a Jászberényi Állatkertben és a Szegedi Vadasparkban.
Szaporodása
A rózsás pelikán nádasokban, gyékényesben építi fel mocsári növényekből, tőzegből összerótt fészkét. A szülők felváltva ülnek a 2-4 mészfehér héjú tojáson, amik 29-30 nap után kelnek ki. A fiókák csupaszok és vakok, mintegy 65-70 nap szükséges, amíg kirepülnek. Addig az apa- és anyaállat egyaránt rész vállal táplálásukban, ami nem könnyű feladat: egyetlen fióka felnevelése mintegy 75 kilogramm halat igényel. Eleinte begytejszerű halpéppel etetik az utódokat, később azok maguk kotorják ki az ennivalót a szülők torkából.
Tápláléka
Fő táplálékát a halak teszik ki, amiket nagy kiterjedésű mocsarakban, folyótorkolatokban, sekély brakkvízben vagy édesvizű tavakban keres. Mivel nagy testű madár, naponta akár két kilogrammnyi halat is el kell fogyasztania. A vadászathoz hosszú csőrét és az alsó csőrkávához kapcsolódó, tágulékony bőrzacskót használja: miután megfelelő mennyiségű préda került a csőrébe, kipréseli onnan a vizet, és lenyeli a zsákmányt. Olykor csapatosan vadászik, ilyenkor több gödény vehemens szárnycsapkodással a sekély part felé tereli a kishalakat, ott aztán kedvükre meríthetnek a ficánkoló tömegből.
Képek
[nggallery id=9]
Videó a rózsás gödényről:
Hang a rózsás gödényről:
🌿 Könyvajánló
Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖





