A hattyúk ismertetése
A hattyúk (Cygnini) a madarak osztálya lúdalakúak (Anseriformes) rendjén belül a récefélék (Anatidae) családjának egyik nemzetsége.
A hattyúk nagyon nagy, fehér madarak, hosszú nyakukat a sekély vízben való táplálkozásra használják. Erős testfelépítésűek, felszállásuk nehézkes. Járásuk esetlen, totyógó. Fészküket a földre vagy növényekből összehordott halomra rakják mocsarakban, tavakon, tengerpartokon. Télen csapatokba verődnek.
Hattyúk a kultúrában
Az ókori Görögországban a hattyú Apollón isten jelképe és szent madara volt, és több mítoszban is szerepelt. Zeusz hattyú képében csábította el Lédát, aki hattyútojásban hozta a világra a szép Helenét. Orpheusz halála után hattyúvá változott, és az égre helyezték. Így keletkezett a Hattyú csillagkép, amely egy kitárt szárnyú, hosszú nyakú repülő madárra emlékeztet, a hattyúkra.
Egy másik mítosz szerint egy Küknosz nevű ifjú szerelmes volt Phaetónba, a Nap fiába. Phaetón a Nap kocsiját maga akarta hajtani, de ügyetlensége miatt a haragra gyúlt Zeusz villámmal sújtotta, és ő az égről az Eridanosz folyóba zuhant. Az elkeseredett Küknosz olyan sokszor bukott a folyó vizébe kedvese testét kutatva, hogy Zeusz megszánta őt és hattyúvá változtatta. A Küknosz név a görög mitológiában még legalább háromszor felbukkan a fentin kívül is, Arész egyik fia, Poszeidón egyik fia és nem meglepő módon Apollón egyik fia is a Küknosz nevet viselte. Küknosz nevére vezették vissza a hattyú latin Cygnus elnevezését is.
A régi irodalomban gyakori költői téma volt a hattyúdal, amelyet a madár állítólag csak a halála előtt énekel. Ilyen jelenség a valóságban egyetlen hattyúfajnál sem létezik, csupán az ókori görögök hiedelméről van szó.
Csajkovszkij híres balettjében, A hattyúk tavában is szerepelnek hattyúk.
Íme a hattyúk fajai



🌿 Könyvajánló
Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖





