Furcsán viselkednek a madarak Miskolcon
A miskolci kórházban esténként tömegesen jelennek meg az emberek feje fölött keringő, hangosan rikácsoló varjak. A megkérdezett emberek legtöbbjének, Hitchock a Madarak című filmje jutott az eszébe.
A megkérdezett betegek, látogatók, kórházi dolgozók arról számoltak be,hogy telente az összes fa tele van a madarakkal, estefelé gyülekeznek, és csak úgy reggel fél hét körül repülnek ki, és van, hogy ablaknak is nekirepülnek. Nagyon sok ember fél tőlük, a Hitchcock-film rettegését idézi fel bennük.
Veres Tamás, a Miskolci Állatkert és Kultúrpark gyűjteményvezetője próbál minden helyi lakost megnyugtatni, és azt mondja, a madártömeg semmilyen veszélyt nem jelent az emberekre, legfeljebb az lehet a probléma, hogy mindenhova odapiszkitanak. Az állatok elsősorban a meleg miatt keresik fel telente az emberi környezetet, és azért ilyen hangosak, mert rikácsolásukkal egyrészt egyben tartják a csapatot, másrészt, amikor már elfoglalták az éjszakázó helyüket, azt így jelzik a többi madárnak – magyarázta a gyűjteményvezető.
Az ablaknak pedig azért ütköznek neki néha, mert a madarak nem érzékelik úgy az üveget, mint az emberek. Az ilyen balesetek ellen úgy próbálnak védekezni, hogy ragadozómadár-sziluetteket ragasztanak fel az az üvegtáblákra, így a varjak elkerülik ezt a helyet – teszi hozzá az állatkert gyűjteményvezetője. Tavasszal egyébként az ide csak telelni érkező állatok visszaköltöznek Európa északabbi részébe, Lengyelország, Skandinávia térségébe.
🌿 Könyvajánló
Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖





