Barion Pixel

Alka

alka

Madarak » Alka

Jegyei

Az alka (Alca torda) a madarak (Aves) osztályának lilealakúak (Charadriiformes) rendjébe, ezen belül az alkafélék (Alcidae) családjába tartozó Alca nem egyetlen faja.

Az alka kb. akkora, mint a lumma, teljes hossza 41-48 cm, szárnyfesztávolsága 62-78 cm, súlya kb. 700 gramm. Csőre, oldalról lapított, a költési időben kidomborodó, több keresztirányú barázdával, ezek közül az egyik fehér. Úszás közben magasan fekszik a vízen, rövidke farkát felfelé tartja. Ha veszély fenyeget, mélyebbre süllyed, majd idejekorán lebukik, és csak nagyobb távolságra bukkan fel újra.  A víz alatt félig nyitott szárnyával evezve halad. Ha kell, akár 150 másodpercig is a víz alatt maradhat. Támadások ellen éles csőrével védekezik. Röpülés közben nyakát kissé lefelé fordítja, lábát kinyújtja, farkát szétterpeszti. Sebesen, surrogva, csaknem rovarszerű gyors szárnycsapásokkal repül.

A talajon az alka a pingvinhez hasonlóan egyenes testtartással és kinyújtott szárnyukkal egyensúlyózva jár. Mindig a vízre érkeznek, mégpedig a fejjel előre, íy először teljesen alámerülnek. A vízről rövid nekifutás után szállnak fel. Ha sima talajra kerülnek, meg sem próbálnak a levegőbe emelkedni. Gyakran órákon át mozdulatlanul pihennek a sziklákon. Hallgatag madarak, ha megijednek valamitől vagy a nászidőszakban néha érdekes „korr” hangot adnak.

Élőhelye

Az alka dél felé egészen Bretagne-ig fészkel. Délen ritka, de északon se gyakori. Ennek ellenére vannak telepek, pl. a Lofoten szigeteken, ahol több ezer pár költ. Fészkel a Balti-tengernél is. Az egyetlen olyan alkaféle, amely édesvíznél is megtelepszik, kis kolóniája ismert a Ladogat-tónál, Szentpétervár közelében. Az alka csak az Atlanti-óceán medencéjének északi felén él, a Csendes-óceán medencéjének északi tájain más fajok helyettesítik. Részben vonuló, de főleg a tengerpartok közelében tartózkodik, ahol a fenékig lebukhat. Kivételesen találtak már 100 kilométernyire is a parkoktól. Hideg teleken az Atlanti-óceán partjai mentén egészen Spanyolország magasságáig eljuthat, sőt egyes példányok a Földközi-tengeren is felbukkananak. Hazánkban eddig egyetlen eltévedt példánya került kézre.

Szaporodása

Az alka többnyire páronként vagy kis csoportokban költ a lummasziklákon. A párok sziklaréseket és üregeket foglalnak el, de legalább kinyúló sziklapárkányok alatt keresnek fészkelőhelyet, ahol aztán évről évre költenek. Délen májusban, északon május végén vagy június elején kezdenek költeni. Az alka pár egyetlen tojásán egymást váltva 30-35 napig kotlik.

Az alka fiókának kb. 3 napra van szüksége ahhoz, hogy kibújjon a tojásból.  Eleinte teljesen magatehetetlen, anyja melengeti. A tojás hossza 76 mm, csaknem akkora, mint egy lúdtojás. Hollók és halfarkasok ellen a szülők csőrükkel eredményesen védekeznek, emberekkel szemben is nagyon bátran viselkednek. Azok sajnos dorongokkal verik agyon őket, vagy hosszú bot segítségével vetnek hurkot a kotló madár nyakára és megfojtják. Néhány helyen az alkák már félénkekké váltak, és időben elrepülnek a tojásról. Az elárvult alka fiókákat a szomszédok veszik gondjaikba. A táplálékul szolgáló halakat a telep 20 km-es körzetében fogják és egyenként hozzák a fészekhez. A fiatalok 19-20 napos korukban szárnyukkal verdesve leugranak vagy legurulnak a sziklákról, és a mélybe zuhannak. Ezután néha még 100-150 métert kell gyalogolniuk, amíg elérik a tengert.

Tápláléka

Az alka fiókáikat kizárólag halakkal nevelik fel. Az öreg madarak emelett rákokokat, férgeket és más kisebb tengeri állatokat is esznek. Fő tápláléka a homoki angolna és a csuklyás hal, ezek megszerzését merüléssel és a lundák csőréből való kicsípéssel szerzik meg.

Képek

[nggallery id=216]

Videó az alkáról

Hang az alkáról

 

🌿 Könyvajánló

Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Megnézem az ebook-ot
Őszi madármegfigyelés könyv

Őszi madármegfigyelés könyv

Megnézem az ebook-ot
Téli madáretetés e-book

Téli madáretetés

Megnézem az ebook-ot
A Madárvilág Rekordjai e-book

A Madárvilág Rekordjai

Megnézem az ebook-ot
Őszi és nyári madármegfigyelés e-book csomag

Őszi + Nyári madármegfigyelés e-book csomag

Megnézem az ebook-ot
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
Verified by MonsterInsights

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close