Barion Pixel

Szárcsa

Szárcsa

Jegyei

A szárcsa (Fulica atra) a madarak osztályának darualakúak (Gruiformes) rendjébe, a guvatfélék (Rallidae) családjába tartozó faj. A vízityúknál nagyobb, kerekded fejű és testű, rövid farkú vízimadár. Tollazata teljesen fekete színű, melytől csak a fehér homlokpajzsa és csőre eltérő. Lábujjai karéjosak (mint a vöcsköké) és hosszúak. Társasak, ritkán magányosak és csak költéskor vannak párban, territoriálisak és területfoglaláskor gyakoriak a látványos, bokszolásra emlékeztető harcok.

Élőhelye

A szárcsa egész Európában elterjedt, az északi területekről azonban hiányzik. Az európai populáció, kb. 1,3 millió párból áll, nem mutat jelentős változást az utóbbi időben. Habár, 1990-2000 között a legnépesebb populációkkal rendelkező országokban – Oroszországban, Magyarországon és Lengyelországban – kissé csökkent állományuk. Hazánkban gyakori fészkelő, 80-120 ezer párral, egyike a legnagyobb európai állományoknak. Szinte minden típusú vizes területen előfordul (tavak, holtágak, halastavak, delták) kedvelik a sűrű növényzetet, de kerülik a gyors vízfolyásokat.

Szaporodása

A szárcsa a fészkét élő és halott növényi anyagokból rakja össze és lágy anyaggal béleli ki. A fészket sekély vízre rakja, ahol vagy szabadon úszik, vagy rögzíti növényekhez. A tojásrakást márciustól megkezdik, évente általában csupán egy fészekaljat nevelnek fel, nagyon ritkán kettőt. A 6-10 tojásból kb. 21-24 nap kotlás után bújnak elő a fiókák.

Tápláléka

A szárcsa mindenevő, de étrendjében dominál a növényi eredetű táplálék. Úszás és sétálás közben táplálkozik.

Képek

[nggallery id = 66]
Videó a szárcsáról:

Hang a szárcsáról:

🌿 Könyvajánló

Szeretnél még többet megtudni a madarak lenyűgöző világáról? Fedezd fel ezeket a kiadványokat, és vidd haza a természet csodáit könyv formájában! 📖

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Nyári madármegfigyelő élménykönyv

Megnézem az ebook-ot
Őszi madármegfigyelés könyv

Őszi madármegfigyelés könyv

Megnézem az ebook-ot
Téli madáretetés e-book

Téli madáretetés

Megnézem az ebook-ot
A Madárvilág Rekordjai e-book

A Madárvilág Rekordjai

Megnézem az ebook-ot
Őszi és nyári madármegfigyelés e-book csomag

Őszi + Nyári madármegfigyelés e-book csomag

Megnézem az ebook-ot
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com
Verified by MonsterInsights

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close