Background Image

Vonulás

Home  /  Vonulás

Napjainkban a madarak az egész bolygón megtalálhatók, a repülés képessége lehetővé tette, hogy a legtávolibb, isten háta mögötti szigeteket is elérjék és benépesítsék. Másrészt a madarak igen alkalmazkodóak, néhány faj elterjedése kifejezetten lokális. Ezek egész évben viszonylag szűk területen élnek.

A madárvonulás titkai

Madárvonulásnak egyes madárfajok populációinak évente ismétlődő vándorlását nevezzük. A madarak közel 150 millió éves evolúciója során valószínűleg többször is kialakult. A madárvonulás kezdete, időtartama, útvonala fajonként és a különböző fajokon belül populációnként is eltérő lehet.
Ennek ellenére az eltérő földrajzi elterjedésű populációk vándorlása a kontinensek, tengerek, hegyvonulatok és más terepalakulatok vonulást segítő vagy akadályozó hatása miatt transzkontinentális vonulási mintázatokba rendeződik.
A madárvonulás fontos jellemzője az éves szezonalitás, amelynek oka az elérhető táplálék mennyiségének jelentős változása, kiváltó oka a nappalok hosszának (megvilágítás) rövidülése (őszi vonulás) illetve hosszabbodása (tavaszi vonulás).
A vonuló madarak két csoportra oszthatók: amelyekét külső (időjárási) tényezők határozzák meg “fakultatív vonulók” és amelyekét belső (öröklött) tényezők, ezek az “obligát vonulók”. A nem vonuló madárfajokat állandó madaraknak nevezzük.

A madárvonulás oka és kialakulása

A madárvonulás a viselkedés evolúciós folyamata során alakult ki a kontinensvándorlás és az éghajlati változások következményeként. A jégkorszak végén a visszahúzódó jégtakaró eltűnésével az északi féltekén északi irányba tolódtak el a növényzeti övek. A vegetáció faji gazdagodását, a biomassza tömegének növekedését a fauna mennyiségi és minőségi változása is követte. Az elérhetővé váló források kihasználásához a madaraknak elsősorban a viselkedésüket kellett változtatni, hiszen a kedvező táplálkozási feltételek számos faj számára csak a nyári hónapokban, a szaporodási időszakban adottak.
Telelni melegebb éghajlatú területekre kell húzódniuk, ellenkező esetben éhen vesznének. Ezt az elméletet támasztja alá, hogy sok esetben a vonulási útvonal messze esik a fészkelő- és telelőterületet összekötő optimális úttól, viszont jól magyarázható az éghajlati változásokkal.
Európából Afrikába menet csaknem minden madár a legkeskenyebb részen, Gibraltárnál repüli át a Földközi-tengert. A keletebbről jövők Olaszországnál vagy Görögországnál keresztezik a tengert. A vonulás rendkívül veszélyes, a vadászat például a mediterrán térségben igen gyakori, és évente megtizedeli az itt elvonuló fajokat.

A madárvonulás megismerése

Annak ellenére, hogy a nyáron közönségesen előforduló madarak egy része télire eltűnik, helyükre más fajok érkezhetnek, amelyek a tavasz beköszöntével újra kicserélődnek a fészkelő fajok egyedeivel, a madárvonulás jelenségét sokáig nem ismerték fel. Különböző népi hiedelmek, elméletek alakultak ki a jelenség magyarázatára. A vonulás néhány fontosabb jellemzője, pl. a szabályszerűen ismétlődő volta azonban régóta ismert: “A gólya fenn az égen ismeri a maga idejét; a gerlice, a fecske és a daru pontosan tudja, mikor kell költöznie.” (Jeremiás 8.7), “Bölcsességed szerint szállt talán a sólyom, s terjeszti szárnyait dél felé repülve?” (Jób 39.26).
A középkorban elterjedt az ún. alámerülési (submerziós) elmélet, amely ősi néphiten alapult és a XVIII. századig tartotta magát. Ezt fecskékre “dolgozták ki” részletesebben: eszerint a fecskék “ősszel a nádasokban gyülekeznek, ahol hosszú, bánatos dallal búcsúznak a napfénytől, majd a víz alá merülnek és hosszú láncokat alkotnak oly módon, hogy mindegyik bekapja az előtte lévő lábát”. Ezt az elképzelést egy Jenner nevű kutató döntötte meg kísérleti úton: víz alá merített egy sarlósfecskét, amely percek alatt elpusztult.
A téli álom meséje szerint egyes madarak (pl. fecskék) faodvakban, sziklaüregekben töltik a telet, ahol fürtökben lógnak a falon. Ezt Spallazani cáfolta meg kísérletével: a mesterséges hidegnek kitett fecskék 14 oC-nál elpusztultak. Jelen ismereteink szerint mindössze egyetlen faj a Észak-Amerikában honos téli estifecske esetében figyelhető meg hibernáció a környezet lehűlése esetén.
Időközben napvilágot láttak azok, a megfigyelések helyes értelmezésén alapuló leírások is, amelyek végre megalapozott magyarázatot adhattak a tapasztalatokra. II. Frigyes német-római császár és természettudós volt aki “De arte venandicum avibus” című művében először helyesen felismerte, hogy a madarak őszi elvonulását a hőmérséklet csökkenése, a táplálékhiány és valamiféle előérzet vátja ki. Miskolczi Gáspár 1702-ben így ír: “Mikor a gólyák el akarnak menni, annak elötte egy bizonyos helyen gyülekeznek és onnét mind együtt indulnak el… Hasonlóképpen a gyönyörűséges tavaszi idő elközelgetvén, mikor azon jó meleg tartományokból, tudniillik Asiából, Afrikából és azoknak több egyék környékeiből meg akarván térni, ekkor is hasonlóképen egybe gyülekeznek…

Mozgékony populációk

Az európai madárvilág egyik jellegzetes tulajdonsága, hogy sok faj nem marad ugyanazon helyen egész évben. Az egyik tipikus vonulási mozgalom a sarkköri fészkelőhely és a télen kedvezőbb klímájú, több táplálékot nyújtó délebbi telelőhely között zajlik. A messzi észak fátlan tundrái az örök fagynak köszönhetően ideális táplálkozóhelyet nyújtanak a partimadarak számára. A rövid sarki nyár felolvasztja a talaj felső rétegét, ám a víz az alsó fagyott rész miatt nem tud a mélybe szivárogni. Kis tavak képződnek, afféle rovarbölcsők, ezek pedig a partimadarak fiókáinak legfontosabb táplálékát jelentik. A fiatal madarak hamarosan annyira megnőnek és megerősödnek, hogy szüleiket követve el tudnak repülni a kedvező körülményeket biztosító telelőhelyekre.

Európából Afrikába

Európából Afrikából menet csaknem minden madár a legkeskenyebb részen, Gibraltárnál repüli át a Földközi-tengert. A keletebbről jövők Olasz- vagy Görögországnál keresztezik a tengert. A vonulás rendkívül veszélyes, a vadászat például a mediterrán térségben igen gyakori, és évente megtizedeli az itt elvonuló madarakat.

Nyári vendégek

Egyes fajok, mint a fecskék, sarlósfecskék csupán költeni érkeznek Európába, érkezésük, sok helyen a tavasz csalhatatlan jele. Ilyenkor afrikai telelőhelyükről jönnek északabbra, ahol a repülő rovarok nagy száma jó feltételeket nyújt a fiókaneveléshez. Kedvezőtlen nyarakon azonban kevés fióka repül ki, ez pedig bizonyos idő elteltével a populációk csökkenéséhez vezethet.

Látogatók messze földről

Európába nem csak Afrikából érkeznek madarak, hanem Ázsiából is. Egyesek a nyarat töltik itt, mások, így több réceféle, kedvező telelőhelyet keresve jut el hazánkba. Európában még az észak-amerikai madarak is megfigyelhetőek. Ezek zömmel sirályok és más tengeri madarak, nem vonulók, hanem alkalmi kóborlók. Sok madarat a viharos szél fúj át az Atlanti-óceánon, ezek a fajok általában nem is maradnak sokáig életben a számukra idegen környezetben. Az Anglia délnyugati partvidéke előterében levő Scilly-szigeteken különösen gyakran megfigyelhetők ilyen kóborlók, Amerika felől jövet ugyanis ez az első száraz pont, ahol a fáradt madarak le tudnak szállni.

Globális felmelegedés

Vannak arra utaló jelek, hogy a globális felmelegedés hatással van a madarak vonulási ösztönére. Néhány enyhébb nyugat-európai telet követően megfigyelték, hogy bizonyos poszátafajok nem vonulnak el délre, hanem inkább áttelelnek. Ennek az a kockázata, hogy ha kemény tél köszönt be, ezek a példányok nem találnak megfelelő és elegendő élelmet és elpusztulnak.
Ha az átlaghőmérséklet tovább növekszik, a sarki jég tartósan megoldvadhat. Ha a vizek elszivárognak, a partimadarak számára nem lesz táplálkozóhely, ami katasztrófális következményekkel jár majd.

A weboldal sütiket használ, hogy a biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassa. A weboldal további használatával jóváhagyod a sütik használatát. További tájékoztató

The cookie settings on this website are set to "allow cookies" to give you the best browsing experience possible. If you continue to use this website without changing your cookie settings or you click "Accept" below then you are consenting to this.

Close